Nem vagyok tökéletes! Ez tény! De attól még nem is vagyok egy vasárnapi csaj. 

Elegem van, hogy az emberek kb. szivatnak, mert ráérnek, aztán meg én vágjak jó pofát, ha találkozok az illetővel. Hát ezentúl köszönöm, de nem!
Nálam se mentek el otthonról. Már nem vagyok az a kislány, aki mosolyog, bármi történik. Eddig is megmondtam, ha valami nem tetszett, ezután is megmondom. Nem vagyok egy színpadi kellék.

Amit egyszer megteszel, annak vannak vonzatai. Ugyan olyan, mintha egy követ beledobnál egy patakba. A patak utána megváltozik. Lesz benne valami, amit te tettél oda és maradandó. Mindenki alkotni akar. Ezzel az a baj, hogy van, amikor a másiknak okozott fájdalom az alkotás. Van, aki büszke rá, van, aki megbánja. A vége akkor is a történések előtti viszony megromlás.

Elveszett voltam. De az utóbbi pár napban kénytelen voltam felnõni. Már nem engedem, hogy a fiúk mondják meg, milyen lány vagyok, és hinni kezdtem magamban. Valahol, útközben az elveszett, az a bolondos kis csaj végleg felnõtt...